A Skanzen története

Ismertető

Ismerje meg a Skanzen történetét

A Tatabányai Múzeum nemzetközi vonatkozásban is egyedülálló kiállítóhelyén egy régi bányaüzem teljes épületegyüttesével, berendezett irodákkal, szabadtéri gépbemutatón és bejárható bányatérség segítségével idézi meg a szénbányászatot a régi XV-ös aknán, amelyet az egykori tatabányai bányászkolóniák jellegzetes lakó- és középületeinek megépítésével és korhű berendezésével tettek még teljesebbé és egyedivé.

A szénbányászat emlékeinek megőrzésére, a bányászhagyományok életben tartására létrehozott kiállítóhely 1988-as megnyitása óta folyamatosan bővülő és tematikájában is gazdagodó kiállításokkal várja vendégeit. A látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy múzeumi körülmények között megismerkedhessenek azzal az összetett, nehéz munkával, amit a bányász nap mint nap végzett a föld alatt. Az „öreg XV-ös akna” külszíni létesítményei abban az állapotban kerültek megőrzésre, ahogy egykor az üzemelés alatt voltak. Az acélszerkezetű aknatorony, a kasokat mozgató lenyűgöző szállítógép, a kovácsműhely, a víztorony, a fürdő-öltöző épület, a hősi halottaknak állított emlékmű, a volt irodaépületben az üzemvezetői iroda, a bányamérnökség és a faléz mind-mind sajátos hangulatot áraszt. A hozzájuk kapcsolt új állandó kiállítások pedig még érthetőbbé teszik a látogatók számára az adott objektum szerepét.
Aknatorony a skanzenben. (Fotó: Dallos István)
A hagyományos műszaki- és technikatörténeti kiállítások mellett a skanzen legkeresettebb látványossága az egykori helyi bányatelepeket jellemző épületek közül a két régi kolóniaház, a tisztviselői ház és a régi iskola. Amíg az első kolóniaházban a szoba-konyha-kamrás, 35 m2 –es, korhűen berendezett lakások a 20. század elejétől az 1960-as évekig követik nyomon a lakáskultúra alakulását, addig az ún. „mesterségek házában” a helyi ipartelepeket jellemző kisipari műhelyek kaptak helyet. Az eredeti helyén, változatlan formájában megmaradt tisztviselői lakás korhű berendezésével, bemutatásával pedig még teljesebb lett a kép az egykori bányatelepen lakók életkörülményeiről. A régi ótelepi iskola épületének mintájára felépített iskolában két korhű – egy 1920-30-as és egy 1960-70-es évekbeli – osztályterem kapott helyet.
Az 1920-30-as évek osztályterme. (Fotó: Dallos István)
A skanzen mára fontos helyszínévé vált a bányászhagyományok ápolásának, a bányásznapi rendezvényeknek, a kulturális találkozóknak. A kiállításokhoz különleges közművelődési és múzeumpedagógiai programok társultak, ami a látottakat még vonzóbbá teszi a látogatók számára. Az „élő múzeum” megszervezésével a vendégek az 1940-es évek elején érezhetik magukat, a múzeum köré szerveződött aktivista csoport tagjainak segítségével. Emellett a bányásszá avatási szertartás, az ehhez kapcsolódó bányászdalok és a bányászhimnusz megtanulása, a próbákért kapott oklevél és a szertartás végén a bányászuzsonna (zsíros kenyérrel) egyre népszerűbbé váltak az utóbbi években, nemcsak a helyi lakosság és az iskolások körében, de a turisták között is. A kínálat az iskolamúzeum átadása óta kiegészült „régi tanítási órák” megtartásával is.
Bányásznapi menet érkezik a skanzenbe. (Fotó: Dallos István)
A Tatabányai Múzeum, a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány, a Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány és Lois Viktor együttműködésével 1997 óta nyaranta kerül megrendezésre KÉP-ZE-LET Nemzetközi Fémszobrász Szimpózium a skanzenben. Az itt készült alkotásokból az évek során folyamatosan gyarapodó szoborkert jött létre. A kortárs művészet ezen ága kiválóan illeszkedik egy korábban működő ipari környezetbe, az abból létrehozott múzeum különleges részét képezik az itt látható alkotások.
Részlet Lois Viktor Hangfürdő című állandó kiállításából. (Fotó: Dallos István)